2000-ben kezdtem el shaolin kung-fuval foglalkozni Budakeszin, Zrena Károly shifu irányítása alatt. Egyik iskolatársam hívott el egy edzésre, és már az első alkalommal magával ragadott a légkör és az edzések hangulata. Tinédzserkoromat alapvetően meghatározta a shaolin kung-fu; úgy érzem, nagyban ennek köszönhetem, hogy a kamasz éveim jóval kevésbé voltak viharosak, mint amilyenek akár lehettek volna. Akkoriban szó szerint a kung-fuval keltem és feküdtem – nagyon szerettem, és szeretem a mai napig is.
Faltam a kosztümös kungfu-filmeket (Jackie Chan, Jet Li, Donnie Yen, Wu Jing), amelyek rengeteg motivációt adtak. A shaolin mestereink mozgását mindig ámulva figyeltem, és igyekeztem utánozni minden apró részletet. Mivel akkoriban nagyon hosszú utat tettem meg reggelente az iskolába (Újpestről jártam Budakeszire), bőséges időm volt arra, hogy fejben is folyamatosan gyakoroljak: formákat, mozdulatokat, technikákat képzeltem el újra és újra. Valószínű, hogy ezek a „mentális edzések” időben még többet is tettek ki, mint a tényleges mozgás.
A Zhujiao rangot 2016-ban szereztem meg, és ugyanabban az évben lehetőségem nyílt a Chanwu Szövetség szervezésében Kínába utazni egy shaolin delegációval bemutatózni. Ezzel egy régi álmom vált valóra, hiszen mindig szerettem volna eljutni Kínába, ám ezt saját erőből nehezen tudtam volna megvalósítani. Azóta is nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki hozzájárult ehhez az élményhez.
Segédoktatóként már korábban is volt lehetőségem Zrena Károly shifu mellett tanítani, de sokáig nem éreztem magam elég felkészültnek ahhoz, hogy önállóan vezessek edzéseket. Úgy gondoltam, nem állok még készen. Amikor azonban a shifu azt mondta, hogy úgysem fogom soha teljesen késznek érezni magam, be kellett látnom, hogy igaza van. Ettől kezdve nyitottan álltam a tanítás lehetőségéhez, amely nem is sokkal később elérkezett: Budakeszin tarthattam edzéseket, azon a helyen, ahol egykor én magam is elkezdtem a gyakorlást. Szép keretet adott ez az egésznek: ott állhattam oktatóként, ahol tanulóként az első lépéseimet tettem meg ezen a csodálatos úton.
A tanítást gyorsan megszerettem, és a tanítványoktól a mai napig rengeteget tanulok. Amikor az ember tanítani kezd, olyan kérdésekkel találja szemben magát, amelyek addig eszébe sem jutottak. A tanítványok kérdései és problémái a kung-fu mélyebb megértésére ösztönöznek, így számomra is igaznak bizonyult a mondás: „tanítva tanulunk”. Sok erőt merítettem a tanításból, és bár a saját edzéseim száma jóval kevesebb, mint gyerekkoromban volt, a minőségük egészen más lett.