Farkas Mária

Jiaolian

Még gyermekként kezdtem el Shaolin gongfut tanulni 1995-ben. Szüleim, öcsémnek kerestek harcművészeti foglalkozást, mikor rátaláltak Csepelen erre az edzésre. Annyira megtetszett nekik, ez a fajta mozgásforma, hogy mindhármunkat be is íratták Biró Gergely Shifu edzésére.

Pár év elteltével, már indulhattunk versenyeken, és az évek alatt megmérettethettük magunkat mind hazai, mind nemzetközi mezőnyben mesterem irányítása alatt. Sok tapasztalatot gyűjthettem ezeken a versenyeken, a díjak mellett.

Versenyzőként a sporteseményeken sikerült Világ, Európai és Magyar bajnoki címet is nyernem, forma és küzdelmi kategóriákban egyaránt. 

Farkas Mária Jiaolian 1. kép
Farkas Mária Jiaolian 2. kép

Kitartás, tanulás, elismerés

Az évek haladtával elértem arra a szintre, ahol a mesterem úgy érezte elküldhet vizsgázni. Az első vizsga 2005-ben bolt,  ahol is a kezdő szinteken sikerült átjutnom.

Ezután már néhány éves  szünetek teltek el a következő szintek között, hogy legyen kellő idő a gyakorlásra.  Ahogy fejlődött és mélyült a tudásom, a mesterem megkért, hogy időnként segítsem munkáját az edzések levezetésében. 2013-ban ezt nagy örömömre sikerült hivatalossá tennem azzal, hogy sikeresen levizsgáztam Zhujiao rangra.

Sokáig segíthettem mesterem munkáját, melyből megannyi tapasztalatot gyűjthettem. Ezeket kamatoztatni tudtam első önálló csoportom tanításában 2015-től, majd a későbbiekben is mind a mai napig.

2023-ban az a megtiszteltetés ért, hogy a sok éves munkám és kitartásom eredményeképpen megkaptam a Jiaolian rangot.

A fejlődés öröme

A gongfu sokat adott életem során, élményekben és készségek terén is. A gyakorlások során segít fejleszteni önmagunkat, fizikailag és szellemileg is. Javarészt gyermekekkel foglalkozom, mert fontosnak tartom, hogy már viszonylag kis korban megismertessem velük ezt a sportot. A gongfu által nő a kitartásuk, önbizalmuk, segít a koordinációban, és a helyes tartás kialakításában. Örömmel tölt el, hogy láthatom, ahogy az órák alatt ügyesednek, fejlődnek a tanítványok.

Bianhua logo_GDPR
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.